Az első
varázslatot 1967. május 12-én mutattam
be: megszülettem. Erre a trükkre még
bárki rájöhetett, de később
erre esélyt
sem adtam a közönségemnek.
Édesapám,
Gálházi István volt a Corodini
Bűvészklub elnöke. Igen sok fiatalt
tanított bűvészkedni. Köztük
engem is, az
öntörvényű kamaszt. Már 17
évesen egy gyermekcirkusz bűvésze lettem,
később a
Magyar Cirkusz és Varieté casting-ján
az összes magyar bűvészt magam
mögé
utasítva
lettem a befutó. Közben az akkori
leghíresebb
sztárművészek hívtak
meg műsorukba közreműködőként vagy
éppen
én szerveztem nekik fellépéseket.
Közülük ki kell emelnem Alfonsot, akitől
rengeteget
tanultam. Amíg a többi
bűvész zenére „dolgozott”,
én az
illúzió-számok
kivételével humoros,
saját
szövegeimmel kísértem a
bűvészműsoraimat.
Ennek eredményeként, 1988-ban,
Bécsben német nyelven, 1994-ben,
Milánóban
olasz nyelven Európa-bajnoki
címet nyertem humoros bűvészet
kategóriában.
1989
– 1994. valamint 2001 – 2008.
között
főként Itália városaiban szerepeltem.
Közben
5 évig Bajor Imre műsoraiban
jutottam egy, jó félórás
szerephez.
Később, az azóta legnépszerűbb
és Kamera
Hungária díjas Bagi – Nacsa humorista
párossal is együtt szórakoztattuk az
igényes közönséget.
2000-ben
Leblanc Győző operaénekes elvitt egy
turnéra az USÁ-ba. A New York-i Brodway-től
Philadelphián keresztül
felléptünk
Buffalo-ban, Cleveland-ben, Detroit-ban stb.
2001-ben a
fentiek miatt, amerikai állami
javaslatra Magyar
Köztársasági Érdemrendet
és Érdemes Művész címet
kaptam augusztus 20-a alkalmából.
Napjainkban
a műsorszervezők önálló estre,
gyermekműsorra és esztrád (alkalmi jellegű,
vegyes
típusú, zenés és
prózai
számokból álló,
szórakoztató)
műsorok közreműködőjeként
kérnek fel.
A legszívesebben barátaimmal, a Bagi – Nacsa „személyiség megjelenítő” duóval lépek fel. Egy ilyen műsorral a legigényesebb közönség is maximálisan ki van szolgálva.
![]() |
![]() |